Kültérre vagy beltérre?

Ha valaki úgy dönt, hogy  HiSec biztonsági ajtó vásárlásra adja a fejét, akkor abban segítünk mai hírünkben, hogy mi az, amire muszáj odafigyelnie.

Legelőször is a beszerelésre, mert a legtöbb ajtó- és zárprobléma a rossz beszerelésből adódik. Ezt milliószor elmondtuk már. A beszerelés után szépen, finoman kell csukódni az ajtónak és finoman kell működnie a zárszerkezetnek. Nem szabad csapkodni, erőltetni, hiszen akkor már baj van, a zárnak sem szabad szorulnia, akadozóan működnie.

A másik fontos dolog, az, hogy nyitott vagy zárt folyósóra kerül-e az ajtó. Ha nyitottra, azaz kültérre nyílik majd, akkor még a megrendelés előtt érdemes tájékozódni, hogy az ajtó külső borítása hő-és vízálló réteggel el van-e látva. Ha nincs, addig kell, menni, amíg ezt valaki meg tudja oldani. Ez azért nagyon fontos, mert találkoztunk nem egy, olyan kültérre nyíló fiatal (2 éves) HiSec ajtóval, ami belülről természetesen a magasfényű felületével szuperül mutatott, viszont kívülről borzasztóan festett. A nap égető hatása nagy károkat tud okozni, kiszívja  a festéket, és csúnyán megkopik a fényezése. Ahol víz éri, ott pedig rozsdásodni kezd, és igen lepusztultan mutat majd. Ezekre mind fordítsanak külön figyelmet a nagy ajtóvásárlási lázban! Inkább 2 héttel később legyen meg az ajtó, minthogy két év múlva úgy fessen, mint egy 20 éves, ósdi ajtó.