Felhúzó kilincses változat

Sokan ilyenkor azt gondolják, hogy egy műanyag ajtóról beszélünk, mert azoknál megszokott ez a működési elv. Holott a kínaiak már ebben is megtalálták a másolás/koppintási lehetőséget. Az ilyen kínai ajtókban ugyanúgy lett a működési folyamat megoldva, mint a felhúzó kilincses záraknál, csak itt a kilincs-diónak a külső-belső részét külön kilincstengelyre osztották, így külön lehet felhúzni a kilincset kívül, illetve belül. Ugyanazt a mozgást végzi a zárszerkezet a kilincs emelésével, mintha az zárbetéttel zárnánk kettőre az ajtót, azaz előre, fel-, le-, tolja a pontokat. Annyi a különbség, hogy a kilincs felhúzása után már nem kell a kulcsot ráfordítani, viszont a zár kinyitása előtt, a zárbetétet vissza kell nyitni egyszer és csak utána lehet a kilincset lenyomni az ajtónyitáshoz.

Itt sokszor előfordul, hogy az ügyfél kijön a lakásból, a kulcs benn marad a lakásba, a kilincset pedig felhúzza. Így már ki is zárta magát. Ha szerencséje van, és van valahol tartalék kulcs, akkor kulccsal még nyitható, ha pedig nincs, akkor egy zárszerviz céget kell hívni ennek a nyitására.

Van egy lakópark a III. kerületben a Nánási úton, vagy 100 db ilyen ajtóval. Véleményem szerint nem egy túl jó konstrukció, ráadásul egy nem európai szabvány méretű és kinézetű zárbetét van benne, ilyet nem nagyon lehet kapni sehol. Ha valamilyen oknál fogva zárat akar cseréltetni, vagy tönkrement a zárszerkezet, akkor egy teljes komplett szettet kell cserélni az egész ajtóban.